Az újkőkor vagy neolitikum időszaka a Kr. e. 7-5. évezredre tehető. A pattintott (paleo-) kőkorszak és a csiszolt (neo-) kőkorszak közti különbséget nem csupán az eszközhasználat fejlődésében láthatjuk, hanem a termelőgazdálkodás kialakulásában is. A földművelés és állattartás megjelenésével érdekes váltás ment végbe a lakóhelyeket illetően: míg az őskőkorban a hegyvidékek voltak inkább lakottak, az újkőkorban mondhatjuk, hogy teljesen lakatlanná váltak. Kivételt képez ez alól az Eperjes-Tokaji hegység, mivel ott olyan létfontosságú nyersanyag lelőhelye található, amely több száz, több ezer kilométeres körzetben sehol: ez az obszidián. Az Ebesen feltárt újkőkori településrészlet Kr. e. 5500-5000 környékén volt lakott, az ún. Alföldi Vonaldíszes Kultúra Esztári csoportjának népessége lakta. A kultúra fogalom ebben az összefüggésben egy olyan társadalmat jelöl, amelyet az általuk használt tárgyak jellemeznek – azok készítési, díszítési módja, illetve lakóhelyük, rítusaik, szokásaik feltárt emlékei, melyek mind az emberi tevékenység, viselkedés leképeződései.
Ebes – Zsong-völgy 2003-2004. évi ásatásai során előkerült számos újkőkori objektum. Az objektumok nagyrészt „agyagnyerő gödrök” voltak, amelyek az edények készítéséhez és az épületek falaihoz szükséges agyag bányászásakor keletkeztek. Az edényekhez használt agyag túl zsíros, túl lágy volt természetben megtalálható állapotában, ezért samottot (zúzott kerámiát), homokot, vagy pelyvát gyúrtak hozzá soványító anyagnak. Az edények díszítése, formai kivitele nagyon sokszínű, egyedi – a fazekaskorong megjelenése előtti korszakokban a fazekasipar igazi műalkotásokat hozott létre. Az Esztár-csoport finomkerámiájára jellemző a vörös alapon fekete vonaldíszes festés; a vörös bevonatot az edény belső oldalán is alkalmazták.
Neolit hombár, Ebes-Zsong-völgy
Neolit festett asztali edényke, Ebes – Zsong-völgy
Az újkőkori emberek olyan intenzív, hosszan tartó kapcsolatban álltak halottaikkal, amely a mai ember számára idegennek tűnhet. A halál titokzatos, félelmetes jelenség lehetett számukra is. Erre az időszakra már kialakulhattak bizonyos elképzelések az olyan kérdésekkel kapcsolatban, hogy mi történhetett a meghalt személyekkel, hová kerülhetnek, visszatérhetnek-e, esetleg más formában. Az egyes társadalmakra jellemző rítusok fejezik ki ezeket a hiedelmeket. Az Alföldi Vonaldíszes Kultúra népessége halottait a településen belül helyezte örök nyugalomra, a házak, műhelyek közelében, nem voltak elkülönített temetőik. A halottat oldalt fektetve, felhúzott lábbal, “zsugorított” helyzetben, általában fejjel kelet-délkelet felé tájolva helyezték el a sírgödörbe, vagy gyakran hulladékgödörbe. A sírok jelentős része melléklet nélküli volt; amelyikbe edényeket, ékszert tettek, vagy okkerfestékkel szórták be, abban már a közösségnek bizonyos személyekkel szembeni fokozottabb gondoskodásának jeleit láthatjuk. A Zsong-völgyi ásatáson előkerült egyik újkőkori sírban megfigyelhető volt ez: az oldalt fektetett holttest térdhajlatánál egy csiszolt tengeri kagylóból készült gyöngyöt, a sírgödör szélénél pedig valószínűleg az elhunyt túlvilági útravalójának edényét találták meg a régészek. A sírgödör alját a fej alatt okkerporral szórták be. A vörös szín a vért, életet jelképezi, tehát ez a szokás kapcsolódik a túlvilági életbe vetett hithez.
Neolitikus temetkezés feltárása, Ebes- Zsong-völgy
