A Római Császárság korában (Kr. u. 1-5. század) a Tiszántúl népességének nagy részét a kelet felől bevándorló szarmaták adták. A szarmata népcsoportok egészen a Duna vonaláig terjeszkedtek településterületükkel, és többször megtámadták a Római Birodalmat. A 4. század folyamán a római limeshez hasonlóan ők is építettek egy sánc- és árokrendszert: ez volt a Csörsz-árok vagy Ördög-árok, melynek több részét feltárták innen nem messze keletre, Debrecen határában. Ennek a nem mindennapi védvonalnak a nyomait évtizedek óta kutatják. A környéken feltárt szarmata települések és temetkezések azt mutatják, hogy ennek a területnek jelentős szerepe volt a szarmata határvédelemben. A sáncot árok is védte, de nem lett volna működő a védővonal, hogyha nem lettek volna mögötte a katonatelepülések. A Csörsz-árok a germánok ellen volt hivatott védeni a szarmata településterületet.
A szarmaták a Kárpát-medencében síktelepeken éltek, általában félig földbe mélyített, cölöpszerkezetes házakat építettek. Településeiken megtaláljuk az állattartás épületeinek nyomait (karámok, árkok), illetve a termények tárológödreit is (méhkas alakú gödrök). Kézművességükre jellemző volt a szürke és vörös finomkerámia, ún. besimított dísszel. Jellegzetes viseleti tárgyaik közé tartoztak a fibulák vagy ruhakapcsoló tűk; ezek bronzból, vasból készültek, gyakran párban hordták őket. A ruházatot az illető vállánál fogták össze. A szarmata női viseletre jellemző volt a sok gyönggyel kivarrt hosszú öv, illetve a két ezüstfibulával megtűzött ruházat. A férfiakra a fegyveres viselet volt jellemző, karddal, fémmel megerősített fapajzzsal.
Füles korsó
Hadrianus császár érme
Szarmata harcos sírja, Ebes-Zsong-völgy
